Kategória Archívum: Határon belül – 93.000 km2

Itthon maradt értékeink

Budapest – Erzsébet-híd

Budapest

Helyreállítására a budapesti Duna-hidak közül utolsóként került volna sor. Sok vitát szült, hogy érdemes-e helyreállítani a régi hidat a régi helyen, vagy esetleg egy teljesen új hidat építsenek más vonalvezetéssel, végül Sávoly Pál modern külsejű, de az eredeti pilléreket hasznosító terve alapján, 1961 és 1964 között történt meg az újjáépítés. Sávolyék az új Erzsébet híd tervezése előtt az 1929-ben épült, majd 1951-ben újjáépült köln-mülheimi Rajna-hidat tanulmányozták a helyszínen, és a méretezési elvekről konzultáltak annak építőivel. Végül a magyar híd 63 méterrel hosszabb lett, azonos szélesség mellett.
Az eredeti megnyitási időpont 1964. november 7. lett volna, de végül november 21-én adták át a forgalomnak. A megnyitóra több tízezres tömeg gyűlt össze, majd vette birtokba gyalogosan a hidat; az eseményt a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette.
A 6300 tonnás acélhíd 29 darab, egyenként 90 tonnás hídtagból áll, ezt a terhet alig több mint ezertonnányi kábel tartja. A kábeleket a Ganz–MÁVAG alvállalkozójaként a Magyar Kábel Művek gyártotta kelenföldi (Bp. XI., Budafoki út 60.) gyáregységében. Az új híd közel tíz méterrel lett szélesebb a réginél, ugyanis a járdákat a függesztőkábeleken kívülre helyezték. Eredetileg 2×2 sávos volt, két oldalon szintben elkülönített járdával, középen két sínpárral, jelentős villamosforgalommal.
A villamosok dinamikus hatása miatt azonban a híd lemezei elkezdtek repedezni, főleg emiatt szüntették meg a villamosforgalmat rajta a 2-es metró elkészülte után.
1972 során folyamatosan vágták vissza a járatokat: a 44-es és 67-es villamos csak a Keleti pályaudvartól indult, a 60-as villamos megszűnt, a 68-as is csak a Keleti pályaudvarhoz ment, és a 19-es villamos sem ment már át a hídon, helyette a Batthyány tér lett az új végállomás. December 31-én haladt át az utolsó villamos, 1973-tól már nem járt egy sem. 1975-ben távolították el végleg a vágányokat, ekkor kapott új szigetelést és felületvédelmet is a híd.
További felújítások voltak 1985-ben (új dilatáció, új kopóréteg, korlát-átalakítás), 1990-ben (járdaátépítés, külső kezelőjárda kiépítése, kábelbilincs-ellenőrzés és -csere, merevítőtartó külső mázolása), 1992-ben (kopóréteg-csere a teljes pályán), 1997-ben (kábelek és kapuzat felületvédelme), 1998-ban (szélső sávban új kopóréteg) és 2001-ben (mázolás, budai hídfőn új szigetelés és burkolat). A híd a villamos megszüntetése óta irányonként három sávos, a két oldalon szintben elkülönített járdával.
A híd későbbi díszkivilágítása 2009. október elején készült el,[4] és 2009. november 17-én, a főváros napján adták át hivatalosan. A japán nép ajándékaként a költségek felét Japán állta, a kidolgozást Isii Motoko japán tervezőnő végezte.
A fővárosi hőgyűrű kialakításának részeként 2018–2020 között távhővezetéket szereltek a híd aljára.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Sóshartyán – Falumúzeumi gyűjtemény

Határon belül - 93.000 km2

A hegedű nemzetközi napja – december 13.

Határon belül - 93.000 km2

Bárdi Szabolcs hegedűkészítő mester – Budapestről

Igor Sztravinszkíj (1882-1971) felé tisztelegve ünnepeljük ezt a napot a zene világában.
Nekem módom volt megcsodálni a hegedűkészítő műhelyt és az alkotó mestert is, lásd a képeken.
E mellett egy kedves barátom Szecsődi Ferenc Liszt-díjas, Weiner Leó-díjas hegedűművész a Magyar Köztársaság Érdemes és Kiváló művészének játékát is sokszor megcsodálhattam már.

A hegedűkészítést Lakatos Ferenc, Magyar József és Guminár Tamás műhelyében tanulta. Ezt követően számos hazai fiatal kolléga műhelyében megfordult és gyűjtötte tapasztalatait, szellemi, alkotói motivációit. 2000-ben önálló műhelyt nyitott Budapesten. Számos európai műhelyben megfordult. 2002–2004-ben Alexander Hopkins lantkészítő asszisztenseként dolgozott. 2005-ben Kőrösi Ferenc műhelyének külső munkatársa. Új, modern és barokk hangszereket készít igényes szellemben.

http://www.mhmc.hu/bardi-szabolcs

A szimpatikus szakember Budapesten alkot, aki egyben a
MAGYAR HEGEDŰKÉSZÍTŐK TÁRSAGA  egyesületnek az elnöke is.

Bagyinszki Zoltán

Nádasdladány – Nádasdy kastély II.

Határon belül - 93.000 km2

A hazai romantikus kastélyépítészet gyöngyszeme (1873-1876) ez a rezidencia-az angol gót. kastélyok stílusához is köthető.
30 éven keresztül többször is jártam itt, leginkább fájó szívvel- nyilván beválogattam a 2000-ben készülő kastélykönyvembe is.
Linzbauer István tervei szerint készült – a kiváló építőmester Hübner Nándor volt akik idevarázsolták az épületet a hatalmas angolpark elejére.
A famunkák az orosházi asztaloskirályt Thék Endrét, a kov. vas értékek Jungfer Gyula nagyszerű művészetét dicsérik.
Két impozáns terem amit kiemelnék az épület szépségéből: az Ősök csarnoka a kandallócsodával és a galériás könyvtár szépséges berendezésével.
Személyes élmények is kapcsolnak ehhez a rezidenciához,a Nádasy Akadémiához. Nekem még volt szerencsém anno párizsi kiállításom kapcsán találkozni a nagyon tisztelt, Kanadából hazatért gr. Nádasdy Ferenc úrral. Neki sokat köszönhet a kultúra és a kastélyépítészet iránt rajongó közönség.
Az idei őszi fotósorozat már a rekonstruált látványos kastélyt rögzíthette, ezt szeretném most bemutatni Önöknek – gazdagon 2 részben.
Ekkor látogattam meg és és tisztelegve emlékeztem az elhunyt gr. Nádasdy Ferencre a kastélypark melletti kápolnában lévő úrnafülke előtt.

Bagyinszki Zoltán

Nádasdladány – Nádasdy kastély I.

Budapest – Időutazás a Budai vár történelmi műemlékeinek rekonstrukciója közben II.

Budapest
Nemzeti Hauszmann Program: közelmúltbeli restaurálás és visszaépítés folyamatában. Buda, főleg a Budavári palotanegyed újraépítve, képek a romoktól az átadás utánig. Mindezt egy fotóséta keretében…
Az elmúlt 15-20 évben készült felvételekből válogattam, amikor a Budai-várban sétálgattam, nézelődtem és csodáltam – rögzítettem a változás valóságát. A Hitleri német csapatok és a szovjetek – a történelmi értékeinket, csodás kultúránkat, értékes sokszáz éves épületegyüttesünket dúlták szét, lőtték rommá Budán. (Amire egyébként katonai szempontból semmi szükség nem volt.) Majd jött a kommunisták rombolása, pusztító bontó stratégiával – a múltat végképp eltörölni, elfeledtetni…
Megszokva az több évtizedes szomorú valóságot, a pusztulást most érzékeljük igazán, ahogy szinte hetente változik a kép és a több mint 10 épület, palota, hivatal, rezidencia hamarosan elkészül – visszaépül, megszépül mindenki örömére a várban. Igazán van mire büszkének lenni, a világon hasonló rekonstrukciós sorozatról nem nagyon hallottam.
Igazán, ha kész a projekt felzárkózunk Bécs és Prága mellé a szépséges várpalota és egyéb értékeink alapján. Az egyre vonzóbbá váló Budapesttel, hihetetlen és méltatlan, de 80 évig kellett a II. világháború romjait kerülgetni az ország kiemelten frekventált területén.
Köszönet  Mindenkinek a budai változásokhoz, az újra álmodóknak és a Hauszmann programnak, természetesen a kreatív művészeknek, tervezőknek, szakembereknek. munkásoknak is (és akik a pénzt a sok-sok milliárdot biztosítják hozzá).
Egy év múlva a most még épülő értékeink is fotogén állapotban lesznek a budai városkép látványát, szépségét emelve.  A bemutatott képek / 107, épületek sorrendi megnevezése:
(A fotósorozat a teljesség igénye nélkül készült, saját örömömre- örömünkre)
1.+Várkert Bazár, ami kissé kilóg a sorból
2. Pénzügyminisztérium
3. Vöröskereszt székháza
4-5. Miniszterelnöki palota – Karmelita-kolostor
6. Honvéd főparancsnokság neoren.épülete
7. József főherceg egykori palotája
8. Csikós udvar, Nemzeti lovarda
9. Főőrség palotája
10. Mátyás-kút
11. Szent István – terem
12. Falak, bástyák változásai és láthatón már a Várpalota is sorra került…
Bagyinszki Zoltán

Budapest – Időutazás a Budai vár történelmi műemlékeinek rekonstrukciója közben I.

Budapest – Budai Mária Magdolna Torony, gótikus kilátó

Budapest

Fotó: Bagyinszki János és Bagyinszki Zoltán

1956-os emlékművek, Magyarországról válogatva – 2023. október 23.

Határon belül - 93.000 km2

A pontos információk minden kép alatt olvashatóak az emlékművekkel kapcsolatban.

Szeged – Csanádi Püspöki Palota, Gál Ferenc Egyetem és a Dóm tér

Határon belül - 93.000 km2