Kategória Archívum: A nagyvilágról

12►

Aachen (franciául: Aix-la-Chapelle, latinul: Aquisgranum, hollandul: Aken) város Németország nyugati szélén, a Maas folyótól nem messze.

A várost a rómaiak alapították Aquae Granni néven (Grannus kelta isten fürdője). A középkorban a Karoling Birodalom székvárosa, Nagy Károly kedvelt tartózkodási helye volt. Koronázóváros, 936 és 1531 között 32 német uralkodót koronáztak itt királlyá. A Német-római Birodalom idején 11 zsinatot és 17 birodalmi gyűlést tartottak a városban. Ma jelentős közlekedési csomópont, kereskedelmi, ipari és gyógyfürdőközpont, katolikus püspöki székhely.

A város nevezetes az általa adományozott Nagy Károly-érdemrendről is, melyet minden évben az európai egység megteremtésében kiemelkedő szerepet játszó személynek ítélnek oda. A díjat 1990-ben Horn Gyula magyar miniszterelnök kapta.

Legjelentősebb műemléke a dóm, mely az idők folyamán Nagy Károly palotakápolnája köré épült. A kupolával fedett kápolnát Metzi Odo ókeresztény, bizánci mintára építette. 805-ben szentelték fel, hatása rendkívül nagy volt a karoling építészet számára.

A város a középkor folyamán kedvelt magyar zarándokhely volt. Nagy Lajos magyar kápolnát alapított itt 1367-ben, melyet gazdag felszereléssel látott el. A magyar ötvösművészet remekei is eljutottak ide, az ún. aacheni kincs valószínűleg budai királyi ötvös munkája.

Az utolsó képeken látható Varga Imre szobrászművész bronz szobra, amely Szt. István királyunkat ábrázolja, készült 1993-ban.

Forrás: wikipédia

12►

Taormina kisváros az Olaszországhoz tartozó Szicíliában. Az ókorban görög gyarmat volt. Neve görögül Tauromenion (?????µ?????). Kr. e. 400 körül alapították meg.

A görög színház, a teatro greco eredetileg valóban görög építésű: hellén telepesek emelték a Kr. e. 3. században, II. Hierón uralkodása idején. A ma látható romok azonban már a római korban, a 2. században újjá- és átépített színház maradványai: ez már alkalmas volt gladiátorjátékok megrendezésére is. 109 méteres átmérőjével ez Szicília második legnagyobb színháza (a szürakuszai után). 5400 néző befogadására volt alkalmas. Ma is gyakran használják koncertek, valamint opera- és színielőadások megtartására.

Forrás: wikipédia

12►

Ronchamp: zarándokkápolna ( 1950-55). Le Corbusier leghíresebb műve. A második világháború idején elpusztult, régebbi templom helyén, a megmaradt kövek felhasználásával épült, részben falazott, részben vasbeton szerkezettel. A szabad vonalvezetésű, íves határfalak sejtelmes hatású, félhomályban úszó teret zárnak körül.

Fölötte – függesztett ponyvaként befelé hajolva – vasbeton-lemez tető ível át, alig észrevehető kis pillérekre támaszkodva úgy, hogy közte és a falkorona között keskeny sáv marad. Ezen a sávon s az oldalfalakba vágott, lőrés-szerű ablakokon át szűrődik be a belsőbe fény.
Az imateret a délnyugati sarokban s az északi oldalon íves alaprajzú, kívül toronyként felmagasodó kisebb mellékkápolnák bővítik. Legkülönösebb része a lőrés-szerű nyílásokkal áttört, döntött síkú, vastag déli fal (a szerkezete üreges vasbeton). Olyan, mintha valami bunker oldala lenne: a régebbi templomot elpusztító háborúra emlékeztet. Ezen az oldalon, a torony mellett nyílik a főbejárat.
A belépés helyétől indított “erődfal” a végén ívben kihajolva – szinte túlfut az épületen. Lendülete az egész tömeget magával mozdítja. Részben ezért, és a tető vitorlát idéző formája miatt is szokták a kápolnát az idők végtelen óceánján úszó hajóhoz hasonlítani, s nem véletlenül.
Ez a dombtetőn álló, fehérre meszelt, minden nézőpontból másként feltáruló kis templom ui. valóban olyan, hogy formáihoz az ember önkéntelenül valami mélyebb jelentést társít. S ez benne a leglényegesebb.
A plasztikus építészetnek ez a remekműve kihívás volt a modern építészet főirányát meghatározó technicizmus ellen. Olyan változást indított el, amelynek hatása még napjaink építészetében is érezhető.

Forrás: sulinet.hu

12►

Stromboli (szicíliai nyelven: Strombuli) a Tirrén-tengerben, Szicíliától északra elhelyezkedő vulkáni eredetű Lipari-szigetek (Lipari, Vulcano, Salina, Panarea, Filicudi és Alicudi) legészakibb tagja. A tipikus sztratovulkán a Föld egyik legaktívabb, csaknem folyamatosan működő tűzhányója. Neve a görög ????????? (Strongyle) szóból ered, ami szabályos kúp alakjára utal.

A sziget közigazgatásilag a 40 kilométerre délnyugatra fekvő Liparihoz tartozik, így azzal együtt az olaszországi Szicília régió Messina megyéjének része. Két apró településének – Stromboli és Ginostra – összlakossága 400 körül van.

A Stromboli máig tartó aktivitása körülbelül 50-60 ezer évvel ezelőtt kezdődött a pleisztocén végén (Paleo- vagy Ős-Stromboli). A szigettől 1,5 kilométerre északkeletre látható egy 49 m magas sziklaszirt – a Strombolicchio – egy korábbi, 360 ezer éve keletkezett vulkán kipreparálódott kürtőkitöltése. Az Ős-Stromboli működése egy hatalmas, 1,8–3 km átmérőjű, a tenger felé nyitott kaldera létrejöttével végződött. Ezt a képződményt részben ma is láthatjuk, maradványa az i Vancori.

Forrás: wikipédia

12►

Hercegi  kastély és a park.

Stuttgart mellett fekszik Ludwigsburg, a “sváb Versailles“. Németország legnagyobb barokk kastélya található itt.

Eberhard Ludwig von Württemberg hercege (1693-1733) alig 27 évesen, 1704-ben tetette le erdeiben, 14 km távolságra, Stuttgarttól északra az alapkövet egy vadászkastély építésére. Ebből készült el 1773-ban az impozáns barokk rezidencia, mely Németország legnagyobb kastély-létesítménye, 18 különböző épülettel és összesen 452 helyiséggel, egy 32 hektár nagyságú parkban. 

Az építőmesterek Johann Friedrich Nette és Donato Giuseppe Frisoni voltak. Az olasz freskófestő Colomba és stukkómester Carlone és Retti az udvari pompát is túlszárnyalva alkottak. A “régi” Corps de Logis mellett egy játékpavilon, vadászpavilon és egy udvari kápolna is létesült. A Corps de Logis tengelyén áll egy rövid távolság után piont de vue-ként a gazdag toronykoronákkal díszített Lustschlösschen Favorite. Mégis először a 18. század 20-as éveiben épített új Corps de Logis tette Ludwigsburg kastélyát a sváb Versailles-é. A kastély az 1758-ben alapított porcelán-manufaktúrának, a “Blühendes Barock” (virágzó barokk) kerti bemutatónak ad otthont, és a “Schlossfestspiele-nek” (kastélyi ünnepi játékoknak) játékteret.

12►

Ditzingen, Baden-Württemberg tartomány középső részén elterülő város, mintegy 11 km-re észak-nyugatra Stuttgart belvárosától. A tartomány fővároshoz való közelsége miatt gyakran hiszik tévesen Stuttgart elővárosának. Ludwigsburg járásban Ludwigsburg, Bietigheim-Bissingen, Kornwestheim és Vaihingen Enz mellett az ötödik legnagyobb város.

Ditzingen 1966. április 26. óta rendelkezik városi jogokkal és 1976. október 1.-től járási székhely.
Földrajzi fekvése Ditzingen a Neckar medence dél-nyugati részén, nyugaton a Strudelbach és keleten a Glems között fekszik Strohgäu és Langen Feld között.

Ditzingen partnerkapcsolta
1991-től Gyulával van testvérvárosi kapcsolata.

A város szerkezete
Ditzingenhez tartoznak az egykor önálló és az 1970-es években Ditzingenhez sorolt ill. Ditzingennel egyesített települések Heimerdingen, Hirschlanden és Schöckingen. Az egykori települések városrészeket alkotnak, ugyanakkor helységeket is, amely a baden-württembergi községi szabályozás értelmében azt jelenti, hogy rendelkeznek egy helyi tanáccsal, melynek élén egy elöljáró áll.
A helyi tanácsot a mindenkori helyi választásokkor a település (hely) szavazóképes lakossága választja. Minden településhez tartozik egy közigazgatási hivatal, amely a település (helység) városházájaként is funkcionál. Ditzingen város határához tartozik1970. június 30-tól Ditzingen, Grüner Baum , a pacsirta udvar, a Ferber malom házai, Maurenerberg, Felső Glem-völgy, Ölberg, Steinröhre, Tonmühle, és a Zechlesmühle. Az egykori Heimerdingen községhez tartozik Heimerdingen falu is, valamint a leszakadt Stetten.
Az egykori Hirschlanden községhez tartozik Hirschlanden falu, úgy mint a leszakadt helyek Holzheim és Rotweil. Az egykori Schöckingen községhez tartozik Schöckingen falu és a Talmühle település.

Története
Ditzingen nyugati részén a szabad földön, Hirschlanden városrész határában található a „ Hirschlandeni harcos”, amit „Hirschlandeni férfi”-nek is neveznek. Ez a legrégibb életnagyságú plasztikával ábrázolt közép-európai ember a Krisztus előtti 500-as évekből, a hallstatti korból.A szobrot 1963-ban egy majdnem teljesen betemetett kelta sírhalom szélén találták.
2001-ben a sírhalmot magántámogatás segítségével rekonstruálták és szobor másolatát mellette állították fel.
Az eredeti szobor a stuttgarti Nemzeti Múzeumban található.

Középkortól az újkorig
Ditzingent egy a Rajna parti Lorsch kolostor 769-ből való adománylevelében Tizingen néven említik először hivatalosan.
A helység évszázadokon keresztül egy kis falu maradt, amely már a 14. században Württemberghez tartozott.
A vasúthálózathoz való csatlakozással (Fekete-erdő vasút) 1868-ban elkezdődött az iparosodás és a hely olyan komoly fejlődésnek indult, hogy 1966-ban várossá emelték.
1971-ben a két szomszédos települést Schöckingent és Heimerdingent Ditzingenhez csatolták. 1973. január1-én a kerületi reformok következtében Ditzingent a Ludwigsburg járáshoz rendelték. 1975 január 1-én Ditzingen egybeolvadt Hirschlandennel, így jött létre Ditzingen új városként, amely ezáltal túllépte a 20.000 lakossághatárt. Ezért a városvezetőség nagy járási székhelynek terjesztette elő, amelyet a baden-württembergi kormányzat 1976. október 1-én határozatban elfogadott

Gazdaság és infrastruktúra
Ditzingen egy modern iparváros. Különösen a gépipar, a kiadványkészítés (Reclam-Kiadó) és a nyomtatási technológia jellemző. A legnagyobb ditzingeni cég a Trumpf gépgyártó cég. 2005-ben 6100 főt foglalkoztatott és1, 4 milliárdos forgalommal zárt. Nagy jelentősséggel bír a kereskedelemmel foglalkozó Eoronics cég, amely több mint 9000 céggel rendelkezik egész Európában. Ditzingen több középvállalkozás és autóalkatrész nagykereskedelem (Autoteile Ditzingen GmbH) székhelye is. Éppúgy, mint a Német Papír Forgalmazó KFT, amely egy leányvállalata az ausztrál PaperlinX csoportnak. Évek óta eredményes a papír nagykereskedelemben Baden-Württemberg tartományban. Ditzingen a székhelye a Bürger tésztagyárnak is.

Épületek. látnivalók
A város központjában áll az 1477-ben felszentelt Konstanzi-templom, a város fő evangélikus temploma. Mellette található a Polgármesteri Hivatal a díszteremmel. A Drei-Giebel Házban, amely a város legjellegzetesebb épülete, található a városi könyvtár és a városi galéria, melynek szomszédságában az egykori polgármesteri hivatalban működik a városi múzeum.
A város központjában látható még a ditzingeni kastély. Eredetileg egy középkori várépület volt, amelyet a 15-16. században építettek és amely a helyi nemesség székhelyeként is szolgált.
A város központjától egy kicsit távolabb található a korabeli Speyer templom, amely a 16. századból származik. Napjainkban temetőkápolnaként működik.

A heimerdingeni evangélikus templomot eredetileg Szent Péter-nek szentelték .
1776-ban egy tűzvész után klasszicista egyhajós templomot építettek. A katolikus Szentlélek templom 1964-ben épült. Hirschlandenben található egy román stílusú templom, amelyet 1748-ban bővítettek. A katolikus Szentháromság templom 1974-ben épült. A késő román és gótikus evangélikus templomban Schöckingenben vannak a Nippenburg és Gaisberg nemesek síremlékei.
Színház
A ditzingeni városi csarnok a város rendezvényeinek központja, amely más rendezvények mellett színházi előadásoknak is otthont ad.

Vallás
Ditzingen község (város) eredetileg a két püspökség, Konstanz és Speyer határán fekszik, amit a Glems folyó alakított ki. Ezért van Ditzingennek eredetileg két plébánia temploma, a konstanzi és a speyer-i templom. Annak alapján, hogy Ditzingen már korán Württemberghez tartozott, bevezették a reformációt, ennek következtében a hely több mint négy évszázadon át túlnyomórészt protestáns volt. A konstanzi templom maradt máig a hely evangélikus főtemploma.A speyeri templomot 1347-ben a domonkos rendi püspök átadta Pforzheimnak és 1565-ben Württemberg szerezte meg, amely temetői kápolnaként működik napjainkban is. A jelenlegi ditzingeni városrészekbe is korán bevezették a reformációt. Mind a négy egyházközösség az egyházi dekanatushoz ill. a leonbergi kerülethez, ezen belül is a württembergi evangélikus egyházhoz tartozik.
1978-ban a ludwigsburgi és a leonbergi egyházterületből jött létre az új ditzingeni egyházkerület, amely a stuttgarti prelatushoz tartozik, később a ludwigsburgihoz és 2003. május 1-től óta ismét a stuttgartihoz. Ma Ditzingen egyház kerülete 14 egyházközösséget foglal magába, ebben a ditzingeni terület négy egyházközössége is benne van (Ditzingen, Hirschlanden, Heimerdingen, Schöckingen).
A II. Világháború után katolikusok is költöztek Ditzingenbe. 1946-tól a Speyer templomban tarthatták meg az istentiszteleteiket. 1961-64 között a saját Szent Rózsafűzér Szent Mária templom épült. 1965-től saját plébániája van Ditzingennek. A közösség kezdetektől fogva a Rottenburg-Stuttgart püspökséghez tartozik. 1976-ban Hirschlandenben is létrehoztak egy katolikus egyházközösséget.

A város nevezetes személyiségei
Johann Ulrich Wirth (1810-1879) – protestáns teológus, filozófus
Theodor von Heuglin (1824-1876) -német ornitológus és Afrika kutató
Jakob Wilhelm Hauer(1881-1962) -német indiakutató és vallástudós
Thomas Dürr 1968)- a „Fantastische Vier” hiphop ill. rapzenekar tagja-
Günther Oettinger(1953) – Baden-Württemberg miniszterelnöke, Ditzingenben nőtt fel, a ditzingeni CDU elnöke és a ditzingeni Junge Union alapítója

Forrás: www. de wikipedia. org

12►

A Bodeni-tó (másként Konstanzi-tó, németül Bodensee, franciául Lac de Constance, latinul Lacus Brigantinus) édesvizű tó Ausztria, Németország és Svájc határán az Alpok északi lábánál. Közép-Európa harmadik legnagyobb tava a Balaton és a Genfi-tó után.

Meersburg város Konstanz badeni kerületben, 12 km.-nyire Überlingentől, a Boden-tó partján, pamutfonással és szőllőtermeléssel. Régi kastélya a hagyomány szerint a frank királyoknak volt lakóhelye, új kastélya pedig a konstanzi érsekeknek volt a palotája.

12►

A schönbrunni kastély egy barokk stílusú császári rezidencia Bécs Hietzing nevű kerületében. Ez Ausztria egyik legismertebb műemléke és turisztikai látványossága: magát a kastélyt évente másfélmillió látogató keresi fel, a parkot további 5,2 milliónyian tekintik meg. A belvárosból az U4 metróval közelíthető meg.

A 15. századtól 1642-ig a Katerburg állt itt, amely Hermann Bayer bécsi polgármester vidéki házaként is szolgált. 1569-ben került a Habsburgok kezére, amikor II. Miksa császár megvásárolta, és udvari birtoknak nevezte ki azt. A császár a birtokot dísz- és állatkertnek szánta, ahová egzotikus állatfajokat, így pávát, is telepített, és amelyet vadászatra is előszeretettel használt. A kertet végül 1605-ben a Habsburg abszolutizmus ellen küzdő magyar csapatok pusztították el. A monda szerint a Schönbrunn elnevezés 1612-ből származik, amikor Mátyás császár egy vadászat közben rátalált a Szép Kútra (azaz a Schöne Brunére).

Utóda, II. Ferdinánd sűrűn látogatta a helyet, és vadászatokat szervezett ide. 1637-es halála után a birtok az özvegy Eleonóra császárné rezidenciája lett, aki a társasági igényeinek kielégítésére nagyszabású építkezésekbe fogott. A komoly művészi ízléssel bíró özvegy gyönyörűen kiépített kertet hozatott itt létre, 1642-re egy díszkastély is épült, és a birtok életében először a Schönbrunn elnevezést kapta. Bécs második török ostroma idején, 1683-ban azonban a birtok szinte teljesen elpusztult.

I. Lipót a birtokot fiának szánta, és egy csodálatos palotát álmodott oda. Udvari ajánlás alapján a Rómában tanult Johann Bernhard Fischer von Erlachot bízta meg új kastély tervezésével. Az első utópisztikus tervek alapján a mai Gloriette helyén egy pompás kastély épült volna, amely mind méretben, mind díszességében felülmúlta volna a versailles-it is. Végül egy kicsit szerényebb tervek alapján a vadászkastély építése 1696-ban kezdődött, a kertet pedig Jean Trehet (André Le Nôtre tanítványa) 1695-ben kezdte tervezni. Az épület középső részét 1700-ban adták át, ám az építkezést a spanyol örökösödési háború okozta pénzhiány miatt felfüggesztették, majd a császár 1705-ös halálával végleg leállt.

A kastély sokáig befejezetlen maradt. 1724-ben VI. Károly császár megvásárolta I. Lipót özvegyétől. Később leányának, Mária Teréziának adta, aki mindig is rajongott a kastélyért és a kertjéért. Mária Terézia uralkodásának kezdetével, 1740-ben a Schönbrunn az udvari élet központjává vált. 1744 és 1765 között Nikolaus Pacassival rokokó stílusban bővítette és alakította át az épületet egy pompás kastélyt létrehozva ezáltal.

Férje, Lotaringiai Ferenc egy reprezentatív kert kialakításán fáradozott. A természetet kedvelő uralkodó alapította meg 1752-ben a a világ első állatkertjét is. 1765-ben az addigra megözvegyült Mária Terézia férje terveinél egyszerűbben fejezte be a birtok udvarának kialakítását. Ő építtette a Neptun-kutat és a Gloriette-et is. A kastély és kertje nagyjából 1780-ra, Mária Terézia halálára nyerte el a végleges formáját. Ezután sokáig érintetlen maradt, de még ma is nagyrészt őrzi akkori jellegét.

A 19. században I. Ferenc József uralkodása alatt változott valamit a Schönbrunn. A császár, aki itt töltötte ifjúságát, később rezidenciájául választotta a kastélyt, és itt is halt meg 1916. november 21-én. Ő csak néhány kisebb, belső átalakítást végeztetett el az ifjú Erzsébet császárné fogadása értekében.

1918-ban, a monarchia bukása után az újonnan alakult Osztrák Köztársaság lett a kastély tulajdonosa, és a gyönyörű szobákat múzeummá alakították át. 1945-ben a főépületet és a Gloriette egy részét eltalálták a szövetséges légierők bombái. A II. világháború után a kastély épen maradt részében rendezték be a brit megszálló csapatok főhadiszállását. A megsérült részeket részben ekkor, részben a megszálló erők kivonulása után restaurálták.

A 20. században a kastély több történelmi esemény színhelye volt; 1961-ben például itt találkozott John Fitzgerald Kennedy és Nyikita Hruscsov.

Forrás: wikipédia

Az amfiteátrum (a görög ”két oldalt” és ”színház” szavakból, latinul amphitheatrum) kör vagy ovális alakú, különféle rendezvények tartására használt tér, amelyet nézőközönség befogadására alkalmas fedetlen lelátó vesz körül.

Pula leghíresebb látnivalója és egyben a város jelképe a római amfiteátrum. Az aréna minden szempontból uralja a város látképét. Ha a tenger felől érkezünk, már messziről vonzza a tekintetünket és a városi utcák is ide vezetnek. A mai napig jól látható, hogy az ókori Rómában a város központja volt. Augusztusz császár építette az első században, később kibővítették, így érte el befogadóképessége a 23 ezer főt. Méretét tekintve a Római Birodalom ötödik legnagyobb amfiteátruma volt.

forrás: wikipédia