Cegléd – Békés Mihály fafaragó művész és pipakészítő

Határon belül - 93.000 km2

Pest Megye Művészetéért díjas különleges alkotó – Magyarországon szinte egyedülállóan foglalkozik pipafaragással. 1934-ben született Szatmárnémetiben. Iskolái elvégzését követően 1956-ban avatták katonatisztté, főhadnagyi rangban. Számos helyőrségben szolgált, Jászberénytől Budapesten át, Ercsiben, Székesfehérváron, végül 1974-ben érkezett meg hivatásos katonatiszti pályafutása utolsó állomására, Ceglédre. Alezredesként, 37 év után szerelt le a ceglédi 3. számú Hadtest Parancsnokság hadtáp törzsfőnökeként.

A fa szeretete valószínűleg asztalos édesapja “öröksége”. A pipa szeretete igen korán, már közvetlenül középiskolai tanulmányai után megfogta. Nyugdíjas éveiben kellő időt szentelhetett szeretett hobbijának, a pipafaragásnak. Rengeteg pipát készített, melyek számos kiállításon jártak, sok elismerést szereztek mesterüknek. Egyik büszkesége a Magyar szabadságharc vezéreinek címereivel díszített egyedülálló pipasorozat. Közel 30 éve foglalkozik a pipafaragással. Munkáit többször kiállították Cegléden is, de képviselte a ceglédi alkotói közösséget Debrecenben, illetve a Túrkevei Pásztornapokon is. Részt vett fafaragó táborok munkájában a Dunántúl kis falvaiban, ahol a táborban együtt dolgozó fafaragók műveit – köztük az ő szobrait is – az ott élő kis falusi közösségeknek ajánlották fel községük szépítésére. Dolgozott alkotótáborokban a környező országokban, 2012-ben Európa kulturális fővárosává választott Mariborban több nemzet fafaragóival együtt rendezett kiállítást. Megalakulása óta aktív tagja a Ceglédi Alkotók Egyesületének.

Több elismerés és kitüntetés birtokosa Mihály bácsi, akivel a képriport pár éve készült egy könyv képanyagának készítése kapcsán.

Ceglédi Panoráma/ magazin

 

Hozzászólás tiltva.