bzadmin archívuma

123►

Székelykeve falu Szerbiában, a Vajdaság Dél-bánsági körzetében. Közigazgatásilag Kevevára községhez tartozik.
Székelykeve a magyar nyelvterület legdélebbi, többségében magyarok által lakott települése.
Az Al-Duna közelében, Kevevárától 6 km-re nyugatra, Pancsovától 30 km-re, Belgrádtól 46 km-re délkeletre fekszik.
1869-1886. között Beresztóc és a Duna közötti területen létezett egy Gyurgyova nevű falu, melynek 1869-ben 396 fő lakosa volt. Első lakói magyar palócok voltak, akik Újfaluról, Ürményházáról, Sándorfalváról, Szeged környékről, Óbesenyőről, és Szőlősudvarnokról jöttek. 1883-ban bukovinai székelyek érkeztek a faluba, összesen 645 család (kb. 2000 telepes). Gyurgyova lakói hamarosan átköltöztek a mai Székelykeve területére, mivel a Duna áradásai rendszeresen elöntötték a vidéket és a termőföldeket, így az ott lakók élete is állandó veszélyben volt. 1892-ben Torontáltól Temes vármegye fennhatóságába került.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

123►

Galambóc vára helyén egykor Columbaria római erőd állott. A várat a rácok (későbbi szerbek) építették, 1334-ben Károly Róbert hódította meg hadjárata során. 1387-ben Lázár szerb fejedelem ostromolta. A török először 1391-ben foglalta el, de ekkor még Perényi Péter visszafoglalta. A szerb várat 1427-ben szerződéssel szerezte meg Zsigmond király, de annak szerb kapitánya a töröknek adta át 12 000 aranyért. 1428-ban Zsigmond ostrom alá vette, de a szultán serege felszabadította, és a király is alig menekült meg. 1458-ban Mátyás serege ostromolta, de a belharcok miatt kénytelen volt az ostromot félbeszakítani. 1481-ben Kinizsi Pál foglalta el, de nemsokára megint török kézre került. 1688-ban Nándorfehérvár eleste után török őrsége feladta. Festői romjai a Duna partján állnak Galambóc mellett.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Festői környezetben nyitott meg Galambóc felújított vára.
8 bástya díszíti, erősítette a a festői várat.
2019. márc. 29. –másfél éve belülről is látogatható – csak dínár ellenében a Duna szerbiai szakaszának legjelentősebb várromját, a galambóci várat, ugyanis felújították!
Valóban kiváló úti cél, igazi esztétikai élmény a vízen látható kiugró sziklazátonyt díszítő leg-leg műemlék. A gyönyörű környezet és a magyar történelemhez kapcsolódva – a török ellenes harcok alapján magyar várnak is “tekinthető.” (1200 körül a szerbek építették) Ma már vonzó világörökség jelölt. 9 millió Eurót költöttek rá-megérte.
Tovább haladva még szebb Al – Dunai tájak következnek hatalmas sziklák társaságában. Szemben a román gazd.politika a hegyeket telerakta szélmalmokkal – gratulálok.

Bagyinszki Zoltán

A Vaskapu-vízierőmű által felduzzasztott Duna méltóságteljesen hömpölygő vízáradatára sok évszázadnyi messzeségből tekint le Szentlászlóvára. Ha napjainkban az utazó fel akarja keresni, Dél-Erdélybe, Lászlóvára {románul Pescari} községbe kell megérkeznie, ahonnét rövid kapaszkodó után feljuthat a meredek hegytetőt koronázó romokhoz. Szusszanjunk meg kissé, üljünk le az ódon kövek árnyékában, hogy felidézhessük eme erősség históriáját!

A XV. század elején Luxemburgi Zsigmond király ült a magyar trónon, akinek egyre nagyobb gondot okozott a török birodalom fenyegető közelsége. Ellenük megpróbálta felhasználni a szerb fejedelemséget, ütközőállamként állítva az oszmánokkal szemben. Az 1427-ben kötött megállapodás szerint Brankovics György szerb despotának át kellett adnia a hadászati jelentőségű Galambóc várát, amely a Duna jobb partját védelmezte. Ennek kapitányát azonban megvesztegették a törökök, átjátszotta a kezükre. A végvárrendszerből kieső bázis pótlására sürgősen megkezdték egy új erődítmény építését a folyam bal partján, a muzulmánok uralta várral szemközti hegyen. Központi magját egy vaskos, kerek öregtorony alkotta, amihez hosszúkás palotaszárny csatlakozott. A felsővár kicsiny udvarát még két torony oltalmazta. A nagyobb létszámú helyőrség és annak lovai számára az alsóvár területe szolgált lakhelyül, egy várfal pedig egészen a Dunáig lenyúlt. A királyi végvár kapuja az északi oldalon nyílt.

https://www.erdelyivarak.hu/magyar/oldalak/szentlaszlovar/

BZ a fotográfus 5. alkalommal járt az Al-Dunán, ezen a váraink vidékén- Hunyadi János hadvezér-kormányzó, a törökveréseink üldözéseink (néha meneküléseink) lábnyomában.
E várrom képei régebben készültek, külön élmény volt a mindkét oldalon való kirándulásoknak , a másik oldalra történő , teleobjektív segítségével történő átfotózásnak is.
Az idei utat a Galambóc-i vár európai szintű rekonstrukciója motiválta, csodás élmény, remek látvány a közben Világörökséggé vált műemlék ismételt megtekintése. Kaland volt ,de megérte.
Hamarosan felkerülnek a a friss felvételek Galambóc és Szendrő várairól, ajánlom a magyar várak szerelmesei számára – valódi különlegesség mindkettő – Szendrőt tudjuk a szerb despota székhelye volt, de kapcsolódik több szállal is a magyar történelmi eseményekhez, középkori török ellenes harcaink által.

Bagyinszki Zoltán

123►

Versec város Szerbiában, a Vajdaságban, a Dél-bánsági körzetben.

A régészeti leletek tanúsága szerint már az újkőkorban laktak itt emberek. Később trákok, kelták, szkíták, dákok, gepidák és avarok szállásterülete volt.
A települést 1427-ben Zsigmond egyik oklevelében említik először. 1439-ben Verschecz néven említik. A 15. században szláv település, várát Zsigmond király építtette. A török a falut teljesen elpusztította, 1552-ben pedig Ahmed pasa a várat is bevette. A gyakori török és erdélyi ostromok következtében 1658-ban romba dőlt, csak egyetlen tornya maradt.
1690-ben Csarnojevics Arzén pátriárka vezetésével szerbek települtek le és püspökséget alapítottak. 1699-ben a karlócai béke értelmében 1716-ig ismét török kézre került.
A török uralom megszűnésével a város a Temesi Bánság egyik kerületi székhelye lett. 1717-ben szőlőművelő németek települtek le. A 18. században a város fejlődésnek indult, ekkor alapították első iskoláját, gyógyszertárát és postáját.
1757-ben az ortodox, 1766-ban az Uspenska, 1785-ben a Nagy Saborna templomot szentelték fel. 1788-ban a város magát csellel védte meg a török ellen. 1817-ben szabad királyi város lett.
1840-ben 15 503 lakosával a Temesi Bánság legnépesebb települése volt.
851-ben Fényes Elek ezt írta a településről: „Versecz, nagy és népes város, Temes vármegyében, Temesvárhoz délre 10 mérföldnyire, saját postahivatallal. Lakja 13,868 lélek, kik 5596 római katholikus, 180 hébert, 100 protestánst kivéve óhitűek… Székhelye a verseczi görög püspöknek. Van itt postahivatal, sótisztség, kamarai uradalmi tiszttartóság, számos kézműves. A selyemtenyésztés nagy divatban. Gazdag határa első osztálybeli, s van 373 egész úrbéri állománya. Roppant szőlőhegyén jó és sok bort termeszt. Egy hegytetőn valami kastély omladéka most is látható, de kié lehetett, nem tudhatni. Földesura a kamara.”
1848. július 11-én itt zajlott le a szabadságharc első csatája a szerbek ellen. 1849-ben a császári rendelettel létrejött Szerb Vajdaság és Temesi Bánság része lett.
Versecre a vasút 1858-ban érkezett meg. 1880-ban Bernard Staub svájci kereskedő megalapította a Helvécia pincészetet és borait Európa szerte ismertté tette.
1910-ben 27 370 lakosából 13 556 német, 8602 szerb, 3890 magyar, 879 román, 127 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Temes vármegye Verseczi járásának volt a székhelye.
1918-ban a Monarchia háborús vereségével a város a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1944-ben a német lakosságot elűzték a városból.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az első katolikusok német családok voltak, akik a törökök kiűzése után 1717-ben telepedtek le a helységben. A plébániát 1720-ban alapították és a Kincstár volt a kegyúr. Az egyik mecset szolgált templom helyett miséző helyül. Az első templomot 1730-ban építették, a tornyot 1750-1751-ben. Az új templom 1860-1863 között neogótikus stílusban két toronnyal épült. Az új templom ünnepélyes megáldása 1863. december 27-én volt.
1826-ban Szent Orbán, a szőlőskertek védőszentjének tiszteletére, kápolna épült, de az idők során megrongálódott kápolnát az egyházközség 1966-ban lebontatta.
A Szent Rókus kápolna 1739-1740 között épült a pestisjárvány megszűntének emlékére. Köréje temetkeztek és itt alakult ki az egykori temető. Ezt a városi hatóságok felszámolták az 1960-as évek elején. A kápolna megmaradt az egyház kezelésében mint műemlék.

http://www.catholic-zr.org.rs/versec/

Magyarkanizsa kisváros és község Szerbiában, Vajdaság északkeleti részén, az Észak-bánsági körzetben.

A város 19. századi történetében a nagygazdák, gazdag vállalkozók, kereskedők, iparosok játszották a vezető szerepet. Megalakult a Gazdakör, az Úrikaszinó, az Ipartestület. Beindultak az olvasókörök, szakszervezeti körök. Megépült a Vigadó, kialakult az Erzsébet liget, más néven Népkert. Gőzmalmok létesültek az „Első gőz- tégla- és cserépgyár” (Grünfeld Herman alapította 1903-ban) a fűrésztelep, és ily módon álláshoz jutott a mezőgazdasági munkaerő-felesleg. Már ekkor hírnevet szerzett a kanizsai építőipar. A kőművesek, az ácsok, a kubikosok Közép-Európában dolgoztak. A 20. század első évtizedeiben még nagyobb fejlődést hoztak. 1908-ban rendezett tanácsú várossá lesz. 1912-ben megépült az új városháza, a gyógyfürdő. Az új Szent Pál templom a 17. században épült, a nagytemplom is ekkor bővült. Az 1700-as években emelt ortodox templom is akkor kapta mai formáját.

Az első világháború utáni trianoni békeszerződéssel került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. A néhai városi közlegelő területére a kormány délszláv lakosságot telepített, így alakult ki Velebit és a későbbi Vojvoda Zimonjić, de más településkezdemények is kialakulóban voltak. Nagy, dinamikus változásokat hozott a II. világháború, de a város gazdasági, népességi szerkezete lényegében változatlan maradt egészen az 1960-as évekig.

Az 1960-as évektől indult meg a határozott fejlődés mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. Elkezdődött az olajmezők kiaknázása, az úthálózat korszerűsítése, ugyanakkor megszűnt a vasúti forgalom Szabadka és Zenta irányában. A Tisza 1970. évi nagy áradása után új gátrendszer létesült, majd 1973-ban megépült az új tiszai híd. A város új településrésszel is gazdagodott a Körös torkolati részének feltöltésével. A mai Kanizsát több hagyományos rendezvény jellemzi (futó- és úszómaraton, augusztus 20-ai újkenyér-ünnep, nyári és téli néprajzi és népzenei táborok, krizantémnapok, nemzetközi dzsesszfesztivál stb.). Ezek legrangosabbja, az Írótábor ihlette Kanizsa már-már elkopott díszítő jelzőjét: „A csönd városa”.
Nemcsak a táj szépségét határozzák meg a természeti adottságok: a Tisza, a csatornák, a víztározók, az erdőségek, a szántók, a rét, a legelők, az északon húzódó homokvidék környezete és élővilága, hanem a fő gazdasági ágakhoz is ez szolgált alapul: a jó minőségű termőföld, az agyag, a kőolaj és a hévíz.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából