Nyári bringás kaland a dunai Zúgóknál – Szembeszél, ártéri erdők és rengeteg víz

Felvidék

Gondoltam, a képek önmagukért beszélnek, de azért pár infót küldök hozzájuk.

A természet számomra mindig lenyűgöző látvány. Kastélyfotózási programot terveztünk, a bázisunk pedig Pozsony mellett volt (Somorján Imre barátunk segített ebben: szállás, bringa, idegenvezető).

Múlt héten innen indultunk egy kb. 35 km-es tekerésre. A nagy Duna-csatorna mentén, a gáton haladtunk, majd komppal mentünk beljebb az ártérbe. Ott a látványos Ős-Dunához, holtágakhoz, tavakhoz, erekhez, vizekhez, zúgókhoz, gátakhoz és erdőkhöz bicajoztunk, illetve azokon keresztül haladtunk. Két kis falut is érintettünk: Keszölcést és Vajkát. A látvány nem mindennapi – ez látszik a képek számán is.

A természet fintora és egyben meglepetése az igen erős szembeszél volt, így alaposan megdolgoztunk az ebédért…

Közben a honlapon a fotók száma elérte és meg is haladta a 80 000-et, így jubiláltunk is.

Bagyinszki Zoltán

Hozzászólás tiltva.