Cserkeszőlő – Gyógyfürdő

Határon belül - 93.000 km2

1942-ben történt, hogy a Cserkeszőlő határában olajat kerestek, de helyette 92 Celsius fokos hévíz tört föl a mélyből, melyet akkor le is zártak, mondván, hogy értéktelen és motorban nem használható folyadék. Az itt lakók fantáziáját azonban erősen ösztökélte a forró víz jelenléte – ami az ország legmelegebb hévize volt sokáig-, így a kutat kinyitották 1948-ban, de visszazárni már nem tudták.
A kútfej olyan szőlőterület és gyümölcsfák közepén helyezkedett el, ahol a forró víz kipusztította volna a kultúrnövényeket, így a gazdák hetekig ástak egy árkot, ahol a vizet elvezették a szőlő és gyümölcsfás területekről.

Az árkot folyamatosan ásók között sok olyan ember akadt, akiknek fájt a lába, a dereka, reuma, vagy izületi betegség kínozta. Néhány dolgos nap után, – amit a kiömlő vizes sárban töltöttek-, azt tapasztalták, hogy megszűntek a fájdalmaik. Az első megfigyelések arról, hogy gyógyvíz folyhat itt ki, ezek voltak.
Később a fő meder mentén, illetve kanális mellett kis teknőket ástak a földbe, amibe beleengedték a vizet, majd mikor kihűlt, beleültek és így váltak ők az első fürdőzőkké.

A „cserkei” víz gyorsan népszerű lett az emberek között. Széles körből érkeztek egyre többen pihenni, kirándulni, gyógyulni. Később felfigyeltek a környező településeken arra, hogy Cserkeszőlőre milyen sokan látogatnak – a nagyszerű adottságú és tartalmú gyógyvíz miatt. Az akkori Szolnok Megyei Tanács segítségével 1955. május 1-jén 3 medencével, valamint női-férfi vállfás öltözővel, az akkori időknek megfelelő elvárási szinten megnyitották a cserkeszőlői Fürdőt.

A rendszerváltást követően a cserkeszőlői fürdő 1992-ben Önkormányzat tulajdonába került. A lepusztult medencék, öltözők felújítására 1998-ig nemigen fordítottak gondot.
1998 őszén azonban az önkormányzat a kor kihívásainak megfelelő fürdő építéséről döntött és nagy tervekkel vágott bele a fürdő és a turizmus fejlesztésébe. Ennek eredménye ma már a több hektáros, gondozott park, a kb 20 medence, élményelem, és a folyamatosan bővülő wellness- és gyógykínálat, minden korosztály számára!

https://www.cserkeszoloapartman.hu/A-furdo-tortenete-aloldal-4.html

Hozzászólás tiltva.