- Bagyinszki,… Bagyinszki, akárhogy ízlelgetem ezt a nevet sehogyan sem ugrik be, hogy milyen nemzet sarjai voltak őseid. Árulj el valamit a felmenőidről.
- A család apai ágon felvidéki-palóc, édesanyám pesterzsébeti. Jómagam Budapesten születtem, Kazincbarcikán, Miskolcon és Szegeden jártam iskolába. 30 éve Gyulára hozott a szerelem.

- Életed párja családösszetartó, otthonteremtő ember, nem mellesleg igazi karitatív személyiség, Te meg olyan kószáló, mindig újat látni kívánó, kíváncsi, felfedezni vágyó, kutató alkat vagy. Jól megvagytok, jól tűritek a különbözőségteket?
- Feleségem Mezőgyánból - Gyuláról érkezett az életembe, született Albert Erzsébet, ma a főváros által foglalkoztatott úgynevezett szociális munkás- intézményvezető, mondhatni családon kívül-belül szociális alkat. Úgy él, úgy cselekszik, úgy tesz mindent, hogy árad belőle a szeretet. Szakmai munkájáért elismerik, több kezdeményezése, pl. a szociális filmszemlék, konferenciái országos hírnevet szereztek neki. Sokat köszönhetek neki. Engem találóan jellemeztél, minden igaz, amit állítasz, viszont a csavargásaim mindig csak pár naposak, hazajáró lélek vagyok. Nem tudom kitől származik a mondás, de úgy szól, hogy a hosszú, boldog házasság titka a sűrű távollét.

- Hallottam tőled, hogy kisebbik gyermeked egy igazi vagabund, ahogy Te mondtad: zsivány kölyök. Mondd, ez szokatlan, kivételes eset a családodban, vagy kifejezetten rád ütött?
- Hát az igaz, hogy Gábor fiam hiperaktiv egyéniség. Nem olyan, mint az apja, több, nem kér tanácsot, járatja az észkerekét, s önmegvalósít. Van belőlem vastagon. Zoli inkább az édesanyjára rímel. Tudom, hogy eligazodnak az élet labirintusos útjain.

- Hallottam, hogy többféle kísérleted volt az életben, míg megtalált a fotográfia. Hogy találtál rá, mi segített abban, hogy a hobbyból hivatás legyen? Volt-e valaki, aki ebbe az irányba lendített, vagy csak a vakszerencse segített. Ami már nem is annyira vak, ha kézen fogott. No igen, s hogy született meg az első könyved?
- Édesanyám szerette a különös tájakat, az érdekes látnivalókat. Általa már kora gyermekkoromban „fertőzött lettem”. Képeslapokat gyűjtöttem, vonzottak a nevezetességek, ezek felkutatása, megismerése. Imádtam a történelmi könyveket. Jó indítást kaptam, első maradandó élményem a betléri Andrássy kastélyban ért, felette Krasznahorka látványa lenyűgöző. Később hozzájutottam egy meghatározó könyvhöz: „Magyarország művészeti emlékei” sorozatában, szerkesztette Gerevich Tibor, a „Magyar kastélyok” címmel 1939-ben kiadott műre, Rados Jenő fogalmazványában. Véglegesen beleszerettem az építészetbe, a kastélyokba, a várakba. Ma is így van. Hihetetlen mi minden van egy vár történetében: kor, építészet, emberi életek, maga a történelem.
A fényképezést kölyökkoromban kezdtem. Pajtás volt az első gépem. Ezt egy Szmena 8 követte. Érettségi után a volt NDK-ban dolgoztam 10 hónapot. Darukat gyártottunk. Ottani fizetésemből, volt vagy 1000 márka, vettem meg a Prakticámat. A tanult szakmámat itthon nem gyakoroltam, elvégeztem egy gyorstalpaló kultúros tanfolyamot,
és üdülői szórakoztató lettem. Itt ismerkedtem meg életem párjával, Zsókával. Mert lehetett, tanultam tovább, megszereztem a népművelő-földrajztanári diplomát.
Úgy 25-30 között kezdtem komolyan fotózni. Diákat készítettem, nem tudom hányat, ma megvan vagy százezer.
Általában a kényszer lendített mindig új kísérletre. Művelődési Ház vezető is így lettem Gyulán, amit aztán bevégezve……, hozott össze a véletlen Ferencz Zsuzsannával, aki bízva bennem, hozzásegített első könyvem „Kastélyok a történelmi Magyarországról” 1998-as megjelenéséhez. A másik igazán nevezetes személyiség, aki hitet adott, gróf Nyáry János volt, aki a Magyar történelmi családok egyesületének elnöke, s erősen biztatott az út folytatására. Szarvassy Imrének is sokat köszönhetek, ő mutatott be a szakmának. Ezután már csak szakkönyvek százai, millió kritika kellett ahhoz, hogy tudatosan merjek fényképezni.

- Lehetőséged volt, hogy bejárd az országot, sőt mondhatni a világot, mégis honnan tudtad, hogy hova kell menned, mikor mit kell lefotóznod? Hány száz fotó kell egy könyvhöz?
- 35-40 év hobby, tanulás kellett ahhoz, hogy megérjek. Viszont az első könyvem (mindig ez a legnehezebb) után, szerencsémre soha nem mondták meg, mi legyen a lencsém előtt. A kiadók bíztak bennem. Ez feldobott, ez maga volt a kihívás. 2-3000 fotó vezeti be a könyves albumot. Ebből hihetetlen szigorú válogatás után kerül ki az a párszáz, ami a szortírozást követően, könyvbe kerülhet. 1 képbe sűrítve a történelmet, elmondani azt, ami a lényeg, ez valóban nehéz.

- Mi kell egy könyvhöz?
- Először az ötlet, a téma, majd megvívni önmagammal, a környezetemmel. Ezt követi a rávaló összegereblyézése, a kiadói szerződés megkötése. Közben és utána kutatás a könyvtárakban, a fotózással együtt járó nehézségek leküzdése, engedélyek, utazás, szállás ügyintézése, mindezek finanszírozása. Csak ezután jön a szerkesztés, a szövegírás-íratás, a szűkítés, az önellenőrzés, az önsanyargatás, végül van a lektorálás. Mit mondjak: kész szenvedés. S még nincs vége. Az anyagot fel kell vinni számítógépre, digitalizálni, utána – szinte mindent – megvágni, fekete-fehéren kinyomtatni, újra felülvizsgálni, s csak ezután jöhet a nyomda. Ha a könyv elindul, akkor még mindig hátravan a bemutatószervezés, a médiakapcsolat, a marketing munka, feltenni a honlapra, az Internetre, s csak ezt követi az eladás megszervezése, elérni a célt, a kedves embert, a vásárlót. 3-4 hónap vagy 1-2 év, s már kész is a Könyv. Amivel akár nullára is lehet futni. Fotográfus és könyvszerkesztő vagyok, ami őrült időráfordítással és költségekkel jár, de csodálatos munka.

- Számon tartod azt, hány országban jártál, hány népet ismertél meg, hány kiállításod volt? Hány, ma már a könyved? Hogyan ismernek, hogyan, hova hívnak, hány példányra vagy jó?
- Már nem vezetek nyilvántartást, hozzávetőlegesen 30 országban 500 előadásom, 70 kiállításom volt. A 63 volt magyar vármegyében több ezer magyar várat, kastélyt, hírneves épületet kerestem fel, ahol százezernyi fényképet készítettem, megfordultam Texasban, Büsszelben, Varsóban, Párizsban, fél Európában. 18 könyvem jelent meg, utánnyomássokkal, több mint 100.000 példányban. Kötetem van az Amerikai Kongresszusi Könyvtárban, a párisi UNESCO székházban. A „100 magyar kastély” szinte a világ minden országába elkerült, ahol magyarok élnek. A honlapomon 28. 000 feletti a megkeresésem. Volt vagy 100 médiaszereplésem, sok sajtóorgánum foglalkozott a műveimmel. Nem hiszem, hogy dicsekvés, ha azt mondom: tudják, ki vagyok.

- Mikor jön az el, amikor a kiadó már bízik az alkotóban, amikor már hisznek az emberben, tudják, hogy amit kiad a keze alól, az már biztos siker, hiszen a „képeskönyv” az látvány, az ismeret, amitől az ember gazdagabb lesz. Milyen szemmel jársz Te a világban, a véletlen viszi eléd a látnivalót, vagy szándékoltan idézed elő a véletlent?
- Ma már tudatos vagyok. Kutatom a múltat, hogy lássam a jelent, s megőrizzem a jövőnek. Meg akarom mutatni a magyarnak, a világnak a volt és a jelen értékeit. A magyar művészet, az építőművészet, a történelem értékeit. Az egyik legnagyobb boldogság számomra az, ha szóban, telefonon, írásban, Interneten megkeresnek, hogy látni kívánják a könyveimben láttatott magyar értékeket. Ki tudja meddig láthatók? Úgy érzem, végre meg tudok felelni néptanítói szerepemnek. Kevés öröm, ami nagyobb ennél.

- Gyulai lettél, gyulai vagy. Vágytál-e arra, hogy itthagyd, ezt a tehetségeit eltékozló kisvárost?
- Nem, soha nem fordult meg a fejemben, hogy elmenjek. Nekem bizonyára jobb lett volna, de én itt érzem otthon magam. Jó hazajönni. Én, bárhol a világban járva, így kezdem: Én, a gyulai Bagyinszki Zoltán vagyok. Könyveim Gyula nagykövetei.

GYULAI HÍRLAP 2004.