Nyírbátor – Báthory reneszánsz Várkastély

Határon belül - 93.000 km2

A Báthory-család nagy kiterjedésű birtokának közepén, Bátorban már a középkorban állt egy udvarház, amelyet a XVI. században bővítettek és alakítottak át. A kastélyról már 1498-ban említést tesznek a korabeli feljegyzések. Valószínűleg e kastély falai közt folytak az Erdély és Magyarország egyesítéséről folyó tárgyalások Fráter György és Ferdinánd király képviselői között, és végül itt köttetett meg 1549-ben a nyírbátori egyezmény, amely kimondta a két országrész újraegyesítését.

A vár területe 60 x 80 m volt, ezen belül, a középső udvar körül több önálló palotaszárny és épület helyezkedett el, az egészet palánk és árok övezte. Az északi oldal közepén helyezkedett el az épületegyüttes leglátványosabb tagja, az északi palota, amelynek maradványait használták fel 1730-ban a magtár építésekor. Ez az épület a várkastély egyetlen olyan része, amely falaiban középkori maradványokat őriz, pusztulása előtt is állapotában is legalább három szintből állt. Hatalmas, kétosztatú dongaboltozatos, terazzopadlóval kialakított borospincével rendelkezik.

A földszint három boltozott helyiségből állt. A magtárrá történő átalakítás során a földszint osztófalait elbontották, de a megmaradt lenyomatok és boltvállak alapján a terek rekonstruálhatók.

A bejárat az udvarról a középső, nagyobb helyiség délkeleti sarkából nyílt, ennek egyetlen ablaka az északi oldal közepén volt. A két szélső helyiség a középsőből volt elérhető, ezek megvilágítására az északi és a déli oldalon (a keresztirányú dongaboltozatoknak megfelelően) egy-egy rácsos ablak szolgált. Az emeletre a nyugati és a középső helyiség kettős válaszfala által közrefogott egykarú lépcső vezetett fel, ennek ajtaja a középső tér délnyugati sarkából nyílt.

Az épület déli, udvar felőli oldalához ötpilléres árkádsoron álló reneszánsz loggia is csatlakozott, melyre keleti végében szintén lépcső vezetett fel.

A várkastélyt az utóbbi években PHARE támogatásból valamint a nyírbátori önkormányzat támogatásával felújították.

http://www.karpat-medence.hu/c.php?c=nyirbator-bathory-varkastely

Hozzászólás tiltva.