“Várak a várban” roll-up szabadtéri kiállítás – Gyula – fotók a megnyitóról

Kiállítások

Ismét egy sikeres megnyitó – A vándorkiállítás második  állomása a Gyulai vár volt!

Kónya István alpolgármester köszöntőjében elmondta: a kiállítást a Diáktalálkozók a hungarikumok és gótikus várak jegyében című pályázat keretében rendezték meg. Mint kiemelte, a projekt célja, hogy az abba bekapcsolódó diákok felkutassák, népszerűsítsék a három település értékeit, várait.
Az alpolgármester úr hozzátette: annak érdekében, hogy a gyulai és a nagyváradi erődítmény megújulhasson, szorosabbra fűznék a két település közötti együttműködést. Ez nemcsak a két város, hanem a környéken élők javát is szolgálná – tette hozzá.
Dr. Kedves Gyula hadtörténész, az Országgyűlési Múzeum igazgatója megnyitó beszédében hangsúlyozta: a vár nem csupán katonai létesítmény, hanem olyan hely, amely töményen mutatja meg egy adott korszak lényegét. A szimpatikus szakember hozzátette: ma már a várak elsődleges funkciója az, hogy bemutassák a régmúlt korok kultúráját.
A megnyitó zárásaként Szabó József, Nagyvárad város önkormányzati képviselője köszöntötte a jelenlévőket, az alkotókat, Gyula város vezetőit. A képviselő úr megköszönte a lehetőséget, hogy a közös projekt részeseként nagyváradi alkotók és diákok is közreműködhetnek a tervezett program lebonyolításában.
A több mint 50 résztvevő 72 színes fotón tekinthette meg a Gyula, Nagyvárad és Diósgyőr várairól készült felvételeket. A kiállítás augusztus 20-ig tekinthető meg nyitvatartási időben, 9–19 óra között a vár földszinti borozójában.

Forrás: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Vélemény, hozzászólás?