Kaposvár – Csiky Gergely Színház

Határon belül - 93.000 km2

A Csiky Gergely Színház (egykori nevén: Nemzeti Színház) Kaposváron található, a város jelképe. Az ország egyik legnagyobb és leghíresebb színháza. Nevét Csiky Gergelyről (1842–1891) kapta, aki drámaíró, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. A teátrum épülete a magyarországi szecessziós építészet kiemelkedő alkotása.

1911-ben nyitotta meg kapuit az egykori Búza téren Kaposvár első állandó színháza. Az érdeklődők először a Cigánybáró című operettet tekinthették meg.

A színház terveit a „magyar Gaudínak” is nevezett Magyar Ede és Stahl József készítették. A terveket Melocco Péter budapesti vállalkozó valósította meg.

Az épület külseje, amely lényegesen egyszerűbb, mint a nézőtér, félhengeres oldal-rizalitjaival, mozgalmas tömeg és tetőmegoldásaival a kor kiemelkedő építészeti alkotása. Ahogy akkoriban nevezték, a Nemzeti Színház eredetileg 1400 ember befogadására lett tervezve, ám később a terveket módosították, így csupán 860 fős a nézőtér befogadóképessége, de ez is elég ahhoz, hogy az ország nagy színházai közé lehessen sorolni. A színház tetőszerkezetének nagyméretű vasbeton-áthidaló megoldását az ilyen szerkezetek közötti megoldások elsőjeként tartja számon a magyar építészettörténet. A nézőtér díszes ornamentális elemeit, mint legszebb részleteket, egy helyi vállalkozó, a Borovitz-féle cementgyár készítette.

Az 1950-es években az épületet kibővítették, ami elsősorban a játékteret érintette.

Az 1980-as évek elején teljes felújításon esett át, ekkor építették be a ma is használt színpad technikák (süllyesztők, lámpák) nagy részét.

Forrás: wikipédia

Vélemény, hozzászólás?