Szabadkígyós – Wenckheim kastély

Határon belül - 93.000 km2

365 ablaka, 52 szobája és 4 bejárata van.

A kastélyt 1875-1879 között építették Ybl Miklós tervei alapján, ekkor alakították ki a parkot is. A kastélyt 1882. július 19-én szentelték fel. Az építtetők a kor egyik leggazdagabb földesurai: gróf Wenckheim Frigyes és felesége, gróf Wenckheim Krisztina voltak. Átadásakor korának legfényesebb, legkorszerűbb kastélya volt, káprázatos belső berendezéssel. Az épület előtt van egy mesterséges forrás, a kápolnával szemben, az ún. Zsigmond-forrás, melyet 1894-ben fúrtak (sajnos ma már nem működik, csak mesterségesen).

A park jelentős részét erdő borította. A jelenleg is látható tölgyek és platánok részben már az építkezés idejében is kifejlett, szép példányok lehettek.

Az Arad megyei birtokon Borossebesen egy vadasparkjuk volt, ebből a parkból szállították a kígyósi parkba a növényállomány egy részét.

A kastély eklektikus, neoreneszánsz stílusú. Erősen tagolt homlokzatú, kéttornyú, kéttömegű épület. A főépületet nyitott folyosó kapcsolja a melléképülethez. A főépület keleti szárnyán találjuk a kápolnát. Mellette üvegház állott, melynek ma már csak az alapjait láthatjuk. A földszint termeiben márvány kandallók díszlenek, amelyekben tűz sohasem égett. Wenckheim Frigyes gróf erdélyi (Menyháza) bányájából került ide a márvány. A kastély központi tere kétszintes, az emeleten bábos fakorláttal szegélyezett folyosó vezeti a látogatót. A torony kb. 40 m magas, kilátó terasszal körbefogva.

Az épület körül egykoron gázlámpák világítottak. Egy régi öntöttvas kandeláber még ma is a kastély északi oldalán áll. A világítógázt az ún. “gázházban” fejlesztették a konyha épülete mögött (ma garázsként “üzemel”).

Az egész kastély alápincézett. A téglából boltozatosan készült pincébe “lóré” vasúton szállították ide a kertészetből a tárolásra szánt élelmiszert. Az építkezés során az alapokból kikerülő földmennyiségből óriási teraszt építettek a kastély főhomlokzata elé, mely szép vonalvezetésű támfallal néz a franciakertre.

A kastély – melyben 1945 óta működik iskola, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Intézet – elhasználódott. 1958-ban és 2002-ben ugyan történt egy nagyobb felújítás, de az 1879-ben épült kastély teljes egészében felújításra szorul.

Forrás: www.wenckheim.hu/szabadkigyos.htm

Vélemény, hozzászólás?