Tőketerebes – Andrássy kastély

Felvidék

Kassától 45 km-re délkeletre a Trnavka partján fekszik.

Neve a szláv Trebes helynévből alakult ki, ez pedig a szláv trebiti (= irtani) igéből származik. A név arra utal, hogy a település irtványon alakult ki. A kétnyelvű környezet az irtványként felfogott Terebest a magyar tőke főnévvel egészítette ki.

A régészeti leletek tanúsága szerint a város területén már az újkőkorban is éltek emberek. A vonaldíszes kultúra települése állt itt. A korai bronzkorból az otománi kultúra csontvázas sírjaira, a késő bronzkorból pedig a hallstatti kultúra településének nyomaira bukkantak.

A városhoz közeli hegyen állnak Párics várának romjai – miután a kurucok kivonultak belőle a császáriak felrobbantották. Anyagából a Csákyak 1786-ban kastélyt építtettek a városban, melyet 1838-ban házassággal az Andrássyak szereztek meg és a 19. század végén neoreneszánsz stílusban felújítottak. Parkjában a felduzzasztott várárokból csónakázó tavat létesítettek. Itt áll az Andrássy család neogótikus mauzóleuma (épült 1893-ban). Andrássy Gyula grófot elhunyta után a lerombolt vár külső bástyáján kialakított mauzóleumban helyezték végső nyugalomra. A parkban álló Mária-oszlop 1800 körül készült.

Forrás: wikipédia

Vélemény, hozzászólás?