Révkomárom – Jókai emlékmű 2002

Felvidék

A komáromi Duna Menti Múzeum székhelye a Nádor utcában található, az 1913-ban épült kultúrpalota épületében. A szlovákiai magyar kultúra egyik legfontosabb központja, egyben Szlovákia leggazdagabb római kori gyűjteményével is büszkélkedhet. (2002 és 2007 között a múzeum hivatalos magyar neve Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma volt, 2007. október 29-én az intézményfenntartó Nyitrai kerület képviselőtestülete kivette nevéből a magyar kultúrára vonatkozó kifejezést.)

A múzeum előtt található Jókai Mórnak, Komárom híres szülöttének egész alakos ülőszobra, Berecz Gyula komáromi szobrászművész alkotása. A szoborállítás ötlete már rögtön az író halála után (1904) felmerült, a Komáromi Lapok felhívására 1906-ban indult meg rá a gyűjtés. Az összegyűjtött pénz azonban elúszott a hadikölcsönön, később pedig politikai okokból nem állíthattak szobrot. Végül 1936-ban a csehszlovák hatóságok engedélyezték az újabb gyűjtést, ezúttal egy év alatt összegyűlt a szükséges összeg. A Jókai Egyesület pályázatát Berecz Gyula pályaműve nyerte, aki korabeli öltözékben, mesemondóként mintázta meg Jókai alakját. A bronzszobrot Prágában öntötték, talapzatát Komáromi Viktor készítette haraszti mészkőből. Alapkőletétele 1937. június 20-án, ünnepélyes átadása pedig (melyen az akkori csehszlovák miniszterelnök, Milan Hodža is beszédet mondott) november 28-án volt. 1945 után ezt a szobrot is eltávolították, de a ledöntött szobrok közül elsőként, 1952-ben visszakerült eredeti helyére.

Forrás: wikipédia

Vélemény, hozzászólás?