A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökségi Listára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tett - és tesz - eleget, hogy a XVII-XVIII. században kialakított falu a hagyományos településforma, a tradicionális építészet és a XX. századi mezőgazdasági forradalmat megelőző falusi élet páratlan példája, melyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő szelíd és harmonikus szimbiózisban fejlődött a természettel és napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település, melynek hagyományőrző lakói az épületek egy részét jelenleg is rendeltetésszerűen használják.

A falu története a XIII. századig nyúlik vissza, mivel a tatárjárás után épült fel a Szár-hegyen a vár. A sziklára épített erődítményhez egy réges-régi legenda fűződik, mely a helyiek szerint a település nevére is magyarázatot ad. Történt egyszer, hogy bizonyos Kacsics András - a XII. századtól ténylegesen a Kacsics nemzetség tagjai voltak ezen a területen a földesurak - elrabolta a szomszédos földesúr szépséges asszonyát, s épülő várába zárta. Az asszony dajkája azonban, aki "mellékállásban" boszorkány volt, szövetkezett az ördöggel, és rávette őt, hogy fiai változzanak hollóvá, és az asszonyt körülvevő erődítményt kőről kőre lebontva szabadítsák ki. A hollófiak így is tettek, ám - becsületükre legyen mondva - nem szórták csak úgy szerteszét a köveket, hanem egy közeli bazaltsziklán új várat raktak belőlük. Ez lett aztán Hollókő vára.

Forrás: Wikipédia

Erdély erődtemplomos falvai néven került fel a Világörökség listájára hét dél-erdélyi falu, a 13.-16. századbeli jellegzetes építkezési módszerével:

* Nagybaromlak, Szeben megye
* Berethalom, Szeben megye
* Kelnek, Fehér megye
* Prázsmár, Brassó megye
* Szászfehéregyháza, Brassó megye
* Szászkézd, Maros megye
* Székelyderzs, Hargita megye, magyar falu.

Az erdélyi szász falvak a 13. században jelentek meg, amikor a magyar királyok szászokat telepítettek a vidékre. Különböző kiváltságokat élveztek és a sajátos közösségformáló kultúrájuk évszázadokán át fentmaradt. Mivel a vidéket állandó török és tatár betörések fenyegették, a szászok különböző méretű erődítményeket építettek. A 15. század közepéről már 250 szász falu erődtemplomáról maradtak fenn adatok. A legfontosabb városokat teljesen megerősítették, a kisebb falvak pedig egy-egy erődtemplom köré csoportosultak. A templomokat vastag fallal vették körül, amelyet lőrésekkel, szuroköntőkkel, gyilokjárókkal és a kor hadászati szintjének megfelelő egyéb védelmi elemekkel láttak el. Veszély esetén a teljes lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a a családok gabona- és szalonnakészletét, béke- és háborúidőben egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos nem nyithatott ki egyedül. Itt őrizték a lányok kelengyésládáját is. Az éléstárakat hetente kétszer lehetett kinyitni, és a közösség elöljárói felügyelete alatt kivenni a tartalékból.

A templomerődök azonban csak ideiglenes védelmet biztosítottak a támadások ellen, ezért előre látható veszély esetén a falvak lakói a legközelebbi erődített városba menekültek. Nagyszeben a 13. században, Brassó és a többi szász város a 14.-15. században építette meg kőfalát, amelyet folyamatosan erősítettek és bővítettek.

A 18. századra a vártemplomok elvesztették védelmi funkciójukat, de a szász falvak lakossága még a 19.-20. században is sok helyen a toronyban őrizte ünneplő ruháit. Szintén tovább él a „Speckturm”, azaz „szalonnatorony” elnevezés.

Forrás: wikipédia

1973. január 1-jén hozta létre az Országos Természetvédelmi Hivatal hazánk első nemzeti parkjaként a 82 000 ha nagyságú Hortobágyi Nemzeti Parkot. 1999. november 30-án Marrakeshben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén felvették a Hortobágyi Nemzeti Park egész területét a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára.

A hortobágyi Kilenclyukú híd egy régi fahíd helyén épült klasszicista stílusban 1827 és 1833 között Povolny Ferenc tervei alapján. A híressé vált kilenclyukú kőhídnak, a történelmi Magyarország leghosszabb közúti kőhídjának a folyó két partján lévő, ún. ellenfalak közt mért távolsága 92,13 méter, míg teljes hossza 167,3 méter. A pusztai állathajtás könnyebbségére szolgált, hogy Povolny a feljárókat szélesedőre tervezte. A kilenclyukú híd szerkezetében az elmúlt évszázadok nem okoztak károsodást, a felületi romlások miatt szükségessé vált felújítást pedig 1981-1983 között végezték el.

A Hortobágyi Csárda a XVIII. századi magyar vendéglátás legértékesebb építészeti műemléke. Ez a puszta legrégibb épülete, a mellette lévő templom nagyságú állással együtt. Debrecen városa 1699-ben építtette ide a legelső "korcsmaházat" szomjas és fáradt utasoknak. Indokolta ezt az is, hogy Lipót király megerősítette a hortobágyi régi vámszedési jogot, és Diószegi Sámuel, városi szenátor, mint postamester a Debrecen-Pest postaút egyik lóváltó állomásául a mátai hídfőt jelölte ki.
Az 1737-ben és 1777-ben többször átépített épület adja a keleti L-alakú szárny jó részét, amely mellé önállóan épült 1781-ben az új vendégfogadó. A két épületrészt boltozott és alápincézett szobákkal később összekötötték. Ma szépségével, hangulatával, népi romantikájával a csárdafogalom megtestesítője, egyedülálló műemlékegyüttest alkot az út másik oldalán lévő egykori szekérállással (ma Pásztormúzeum) és a Kilenclyukú kőhíddal.

Forrás: wikipédia, iranymagyarorszag.hu, hortobagyikht.hu

Segesvár történelmi központja 1999 óta a kulturális Világörökség része.

Segesvár városa Erdélyben, a szászok földje északi határán fekszik, egyike az Erdély német nevét adó hét várnak. A városban napjainkig fennmaradtak a középkori német építészet műemlékei.

Nevének eredete

Az ősi magyar seg, ség dombot, halmot jelentett. Ebből keletkezett –es képzővel és az erősséget jelölő vár utótaggal a település neve.

Története

Ősidőktől fogva fontos, lakott hely, 1898-ban a Nagy-Küküllő jobb partja fölé emelkedő fennsíkon tárták fel a Wietenberg-kultúra leletekben gazdag telepét. A rómaiak ’’Stenarum’’ nevű katonai őrhelye állott itt, majd óbolgár nép lakott a környékén. 1141 és 1161 között II. Géza szászokat telepített ide. A szász szék központja lett, favárát 1191-ben kezdték el építeni. Ez a tatárjáráskor elpusztult, majd ezután falakkal és tornyokkal fokozatosan épült be a Várhegy felső része.

A vártemplomot egy 12. századi kápolna helyén kezdték el építeni 1350-ben, de 1428 és 1488 között átépítették. A 14. századtól szabad királyi város. Várát 1438-ban a törökök feldúlták, de a 16. században helyreállították. Mátyás uralkodása alatt polgárai részt vettek a király elleni felkelésben. 1506-ban itt erősítették meg a három nemzet unióját. 1544-ben a város protestáns hitre tért. 1562-ben az itt tartott országgyűlés után a vár piacán fejezték le a lázongó székelyek huszonhat vezetőjét. 1600-ban előbb Vitéz Mihály, majd Basta hódoltatta meg. 1603-ban Székely Mózes török csapatokkal, 1605-ben Bocskai hadai, 1662-ben Kemény János ostromolta. 1646-ban pestis, 1676-ban tűzvész pusztította.

Itt választották meg erdélyi fejedelemnek 1630. december 1-jén I. Rákóczi Györgyöt, 1657. november 2-án Rhédey Ferencet, 1658. október 7-én Barcsay Ákost. 1706-ban Pekry Lőrinc kurucai foglalták el és rombolták le, ekkor pusztult el a 14 bástyából 5 és maradt 9. 1709-ben újra pestis, majd 1788-ban ismét tűzvész pusztít. 1849-ben Forró honvéd tábornok foglalta el, majd Bem is bevonult ide.

1849. július 31-én határában volt a segesvári csata. 1876-ban a szász székek helyett újonnan létrehozott Nagy-Küküllő vármegye székhelye lett. A várost mindvégig híres kézműipar jellemezte. Bronz- és ónművesei, asztalosai, kőfaragói, majd később posztó-, kerámia- és üvegipara tette nevezetessé. 1910-ben 11 587 lakosából 5486 német, 3031 román és 2687 magyar volt. 1992-ben 34 537 lakosából 25 387 román, 6948 magyar, 1327 szász, 853 cigány, közülük 24 992 ortodox, 3260 református, 2230 római katolikus, 1511 unitárius, 290 görög katolikus.

Látnivalók

• Segesvár történelmi központja 1999 óta a Világörökség része.
• Várának egykori 14 tornyából 9 még most is áll, melyeket 930 m hosszú várfal köt össze. Mindegyik torony a védelmére kijelölt céh nevét viseli.
• Óratornya a 14. században épült, 1556-ig városháza is volt. Híres zenélő óráján 12 apostol ezüst szobra sétált körbe, melyeket 1601-ben elraboltak, majd 1648-ban pótoltak. Ma múzeum van benne.
• Szent Miklósnak szentelt vártemploma a hegytetőn áll a 13. században a domonkosok építették, de 1350-ben a román stílusú régi templom helyére új gótikus szász templomot emeltek, 1422 és 1488 között átépítették, tornyát 1463-ban csatolták hozzá.
• Mellette az egykori Aranyművesek tornya helyén a 19. században épített temetőkápolna áll.
• Közelében az egykor országos hírű szász evangélikus gimnázium épülete.
• A Várhegyre a 178 fokból álló diáklépcső vezet fel, eredetijét1642-ben építették.
• Az óratorony mellett áll a 13. század második felében épített kolostortemplom, eredetileg domonkos templom, a 15. században bővítették, majd a reformátusoké lett. 1676-ban tűzvész rongálta meg. A kolostort 1886-ban bontották le.
• A járványkórházi templom 1575-ben épült késő gótikus stílusban.
• A régi megyeháza 1888-ban épült, közelében áll Petőfi mellszobra.

Forrás: wikipédia

A római kori Sopiane - a mai Pécs - IV. századi ókeresztény temetőjét a Világörökség Bizottság 2000-ben azzal az indokkal vette fel a kultúrtörténeti kincsek listájára, hogy a feltárt építményegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan és összetetten szemlélteti az északi és nyugati római provinciák korai keresztény temetkezési építészetét és művészetét. A föld alatti sírkamrák és emlékkápolnák a késő római kori Európában élt keresztény közösségek kitartásáról és hitéről tanúskodnak, valamint bemutatják egy máig ható és napjainkig élő kultúra és civilizáció gyökereit.

A pécsi emlékek építészetileg abban térnek el a Balkánon és más európai provinciákban talált hasonló épületektõl, hogy a sopianaei temetõépületek között kétszinteseket is találunk, amelyeket kettõs feladat ellátására emeltek: egyszerre voltak temetkezési helyek (sírkamra-cubiculum) és szertartások céljára szolgáló kápolnák (memoria).

Forrás: wikipédia