Budapest – Látnivalók 110 kép II.

Budapest

Bagyinszki Zoltán fotográfus Budapestje

BUDAPEST: szerintem a világ egyik legszebb városa: fekvése, topográfiája, változatos történelme, világörökségei – műemlékei, látnivalói, no és nem utolsó sorban kultúrája, szórakozási lehetőségei mindenképpen indokolják e szubjektív vélemény alátámasztását!!!!

Budapest, Budapest Te csodás…. mondja a sláger is – mondom Én is a fotós, aki már legalább 20 éve visszatérően fotózom a szeretett fővárosunkat. ( legutóbb a szecessziós útikönyv kapcsán tettem egy „ nagy kört „ a városban, most egy újabb kör következik a Gyógyfürdőink révén.)

A Budapesti Városvédő Egyesület régi tagjaként halogattam a feladatot, hiszen több mint egy éve készülök e honlapra feltenni egy, a várost- Budapestet bemutató sorozatot, az Én képeimet a tisztelt és rangos építészeti csodákkal teletűzdelt fővárosunkról. Az eddig több mint 50 galériában bemutatott fővárosról most 110 képet válogattam, 2 részletben javaslom a megtekintést: sok fontos dolog itt megtekinthető- néhány talán közhelyként is, de remélem akad közöttük néhány újdonság is.
Természetesen további többször 110 kép is válogatható a témában ezt majd a jövőben szeretném megtenni, bővíteni – jelenleg ezeket tartottam fontosnak bemutatni a nagyvilág számára.

Mi magyarok néha hajlamosak vagyunk a lekicsinylésre, önsajnálatra – ez nem indokolt, valóban remek hely Budapest , ezt a sok sok turista is visszaigazolja számunkra. Érdemes belföldi, magyar turistaként is meggyőződni erről, felkeresni Budapest látnivalóit, kulturális értékeit, védett műemlékeit.
E válogatott kb. 50 látnivaló reményeim szerint kellő motivációt jelent arra vonatkozóan, hogy vonattal busszal gépkocsival elinduljunk újabb élményeket- ismereteket szerezni a magyar fővárosba. 1000 év történelme, értékei, látnivalói Budapesten igazi csábítást jelent mindenki számára!!! A képlista önmagáért beszél.

Budapest Magyarország fővárosa, és egyben legnagyobb városa is. A város a magyar politika, kultúra, kereskedelem, ipar és közlekedés központja.

Budapest története a keltákig húzódik vissza, mivel a város eredetileg egy kelta település volt. A római időkben a város neve Aquincum volt, és ez volt a Pannonia provincia székhelye. A magyarok csak a 9. században érkeztek a területre. Az első ő általuk létrehozott települést a tatárok 1241 és 1242 között teljesen kifosztották és lepusztították. A 15. században a helyreállított város lett a magyarországi reneszánsz humanizmus központja. Ezt követően a városra százötven évnyi török uralom jött, és csak felszabadítását követően, az Osztrák–Magyar Monarchia ideje alatt a 18-19. században tudott újra fejlődni, amikor is a Monarchia második fővárosa lett. Ekkor, 1873-ban egyesítették Budát, Pestet és Óbudát, így született meg a ma is használatos Budapest név. Ebben az időben épültek meg Budapest leghíresebb épületei, és ekkor nőtte ki magát világvárossá is.

Budapest kedvelt idegenforgalmi célpont, 2011-ben 4 376 900 turista kereste fel a várost, ezzel a világon a 25., s Európában a 6. helyezett lett.[3] Budapesten több világörökségi helyszín is található, többek között a Duna-part látképe, a Budai várnegyed, az Andrássy út, a Hősök tere és a Millenniumi Földalatti Vasút, ami a második a legrégibb a világon. Turisztikailag jelentősek még gyógyfürdői, mivel Budapest a világ egyetlen, gyógyfürdőkkel rendelkező fővárosa. Itt van a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere, Európa legnagyobb zsinagógája, a Dohány utcai, valamint a magyar Országház, ami a világ harmadik legnagyobb parlamentje.

Budapest Közép-Európa egyik pénzügyi központja. Az amerikai Forbes magazin szerint Budapest a 7. „legidillibb európai város”. Az UCityGuides a világ 9. legszebb városának sorolja.

Forrás: wikipédia

Épületlista:
Állami Balettintézet, Állatkert, Állatkert Elefánt ház, Bankcenter, Banképület, Banképület – részlete, Batthyány Palota, Batthyány Örökmécses, Belügyminisztérium, Belvárosi plébániatemplom, Biztosító székháza, Budai Dunaparti látkép, Budai gótikus ülőfülke, Budai panoráma, Budai régi Városháza, Budai Szt. Háromság emlékmű, Budai vár műemlék utca, Budapest Bank, Citadella és Szabadság emlékmű, Divatcsarnok, áruház, Dunai hajó, Dunai panoráma, Egykori Gresham Palota, Egykori Pénzügyminisztérium, Egykori Postatakrékpénztár, ELTE. Egyetemi Épület, Földtani Intézet, Fővárosi Nagycirkusz, Gellért-hegy, Gellért fürdő, Hadtörténeti Intézet, Halászbástya, Hilton- Mátyás emlékmű, Iparművészeti Múzeum, Irodaház, Kongresszusi Központ, Kőbányai templom, Középkori lakóház Budán, Középkori polgárház, Budai vár, Közt. elnöki Palota, Lotz terem – kávéház, Magyar Nemzeti Bank, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Tudományos Akadémia, Margit-híd, Mária Magdolna templomtorony, Mátyás templom, Mátyás templom a Halászbástyával, Millenniumi Emlékmű, Műcsarnok, Műegyetem, Nagy-Britannia Nagykövetsége, Nemzeti Színház, Nemzeti Színház és a MÜPA, New York Palota, Operaház, Országos Levéltár, Párizsi – udvar, Parlament, Pesti panoráma, Pesti Vigadó, Péterffy Palota, Református templom, Régi Városháza, Schmidl síremlék, Szabadság – híd, Szabó Ervin Könyvtár, Szálloda, Szálloda 1, Szálloda 2., Széchenyi fürdő, Széchenyi Lánchíd, Szépművészeti Múzeum, Szt. István Bazilika, Szt. István szobor, Terror Háza, Törley Pezsgőgyár , Török Bankház, Új Városháza, Váci utcai Luxus áruház, Vakok Intézete, Vármegyeház udvara, Várpalota, Várszínház, Vekerle telepi házak, Zeneakadémia, Zsinagóga

Vélemény, hozzászólás?