Veszprém – Petőfi Színház

Határon belül - 93.000 km2

Veszprém városában a polgárság érdeklődése, a lakosság kulturális igénye hívta életre a színház intézményét. A XIX. század elején már létezett egy színházpártoló mag Veszprémben, főként az iskolai színjátszók köré csoportosulva. A veszprémi színházi élet legkorábbi régészeti lelete, a legrégebbi veszprémi színlap 1814-ből való. A század második felében aztán mind több vándortársulat fordult meg a városban: változatos repertoárral és az ország neves színművészeivel pezsdítették fel a polgárság mindennapjait. Az élénk színházi kultúra mind türelmetlenebbül kívánt saját színházépületet, melynek felépítését növekvő társadalmi mozgalom segítette elő. A “Színházpártoló Egyesület” elnöke, Óváry Ferenc, például jelentős összeggel járult hozzá az építkezés kiadásainak fedezéséhez.

1908. szeptember 17-én megnyílt a Petőfi Színház, mely Medgyaszay István tervei alapján épült. Az intézmény a már meglévő Korona Szálló, s Kaszinó épületéhez kapcsolódott. Stílusa Medgyaszay* több éves kutatómunkájának eredményét tükrözte, melynek során a magyar népi művészetet, s keleti gyökereink kultúráját tanulmányozta. Nemzetközi jelentőségű, hogy a vasbeton művészi formálását összekötötte a magyar nép ősi hagyományainak alkalmazhatóságával. Az új “magyar stílus”, a magyarországi szecesszió megnyilvánulása lett a Színház épülete, melyet Nagy Sándor festőművész üvegfestményei díszítettek.

Forrás: petofiszinhaz.hu

Vélemény, hozzászólás?