Rékasi borvidék, borkóstolóval.

Erdély - Partium


Végre eljutottam a Rékasi borvidékre, sokat halottam róla és többször ihattam Aradon a finom és jegyzett nedűből.
Egy kicsi dombos táj igazán jó borokkal- nem nagy területen vannak a szőlőültetvények, a dűlők – sajnos nagyon az autópálya mellett. Temesrékás kisváros, Temesvártól 25 km – re található. November eléggé lehangoló idővel hőmérséklettel fogadott minket a szép őszi színeket már lekéstük, barna szinte szomorú minden Bánátban, a borközpont –a vendégfogadó épület viszont kitűnően megcsinált objektum a pincével a kóstoló étteremmel együtt. A fogadásunk kiváló volt, a történet –a borkészítő múlt- meghallgatása után 5 féle Rékasi bort ihattunk amennyi jólesett mennyiségben, ezt követően finom bőséges ebéd következet majd finom sütemény zárta a gasztronómiai sort- amit újabb borfogyasztás követett. Az 1447 -ből megtalált írásos dokumentum bizonyítja a magyar jelenlétet Rékáson is hogy itt bizony lassan 600 éve készítenek bort. s a történelmi emlékek azért visszajönnek lelkünkbe – A program végeztével a bor vásárlás következett, ki mennyire készült erre a feladatra ? Annyi palack bort vihetett magával. Nem volt könnyű a választás, valóban kellemes bátran fogyasztható a Rékási bor.
Érdekesség a falból történő folyó bor lefejtésének lehetősége, ez is népszerű volt sokan ezt választották a zörgő üvegek helyett……Köszönjük, Egészségünkre!

B. Zoltán

Hozzászólás tiltva.